Térkomponáló Kreatív

Utazás az otthonod körül

2017. dec 01.

Zsákban advent

írta: Térkomponáló
Zsákban advent

Nyomdával díszített adventi naptár korhatár nélkül

  img_9373_masolata.JPGAz én adventi készülődésem évek óta óriási tervekkel indul, aztán többnyire a töredéke valósul meg az egyebek miatt. Az idén viszont odáig jutottam, hogy pontokba szedtem a teendőket és bár az elején tartok a megvalósításnak, a kezdet nem rossz. Elkészült az adventi naptár, ami bármelyik korosztály számára kedves lehet a várakozás időszakában.

Nagyon sok változatban készen is kaphatók adventi naptárak, de a saját ötletek megvalósításának öröme felülmúlhatatlan. a.jpgMivel gyűjtögető életmódot folytatok, különösebb beszerzést sem igényelt a dolog, hiszen minden kellék adott volt. Kisebb darab natúr színű textil, egy még kisebb fehér,  piros akrilfesték, sütipecsét, ami évek óta nyomdaként funkcionál nálam, spárga, ...

Tovább Szólj hozzá

2017. nov 10.

Az ősz utolsó üzenete

írta: Térkomponáló
Az ősz utolsó üzenete

Mécses és levélkép sárguló, pirosló falevelekkel

lev1.jpgA múlt szombati napsütésben egy erőteljes tempójú túrán voltam a Mátrában. Mátrafüredtől Kékesig gyalogoltunk az őszi erdőben.

Sosem tudtam ellenállni az őszülő erdő színeinek, így a lendületes lépések ellenére is készítettem néhány fotót, többnyire falevelekről. Majd tempósan próbáltam behozni a többiekkel szembeni lemaradásom...

Ameddig vissza tudok nyúlni az emlékeimben, már gyerekként is gyűjtögettem mindenfélét erdőben, réten, fákról, bokrokról. Felnőttként is megmaradt ez, sőt erősödött is a "majd jó lesz még valamire" gondolattal karöltve. lev2.jpgÍgy az említett túráról is hazakerült néhány színesedő falevél, ág és termés...

Sokan a közelgő ünnep dekorációit tervezik, készítik már, de szerintem ...

Tovább Szólj hozzá

inspiráció újrahasznosítás lakberendezés dekoráció kreatív ajándék

2017. okt 20.

Kockatökök a kertben

írta: Térkomponáló
Kockatökök a kertben

Avagy fadarabok dísztök szerepben festékfolyatással színezve

img_8946_masolata.JPGSzínesedő falevelek, még pompázó virágok, csipkebogyó, gesztenye és persze a narancs és más színeket öltő dísztökök egyvelege díszíti ilyentájt az őszt, a kertet, az udvart.

A színek, a formák adottak, hacsak nem változtatunk a megszokotton és valami merőben új alakban keltjük életre, mondjuk a dísztököt.

A cím némiképp magyarázatra szorul, mivel nem kocka, hanem hasáb formák változtak át ebben az írásban. (Mielőtt még a fiam megdorgálna a jogtalan említett geometriai forma miatt. )

Szóval adott volt néhány, építkezésből hulladékként megmaradt hasáb, amelyeket kisebb csiszolás után vastagabb faágakkal ruháztam fel. k2_5.jpgA látvány már így is érdekesnek, de mindenképp szokatlannak mondható, azonban ez még csak a kezdet. k1_7.jpg...

Tovább Szólj hozzá

újrahasznosítás technikák kreatív természet festékfolyatás

2017. sze 29.

Merj álmodni!

írta: Térkomponáló
Merj álmodni!

Álomfogóból álmokra ösztönző "nemezkarika"

  n8_1.jpgÁlomfogó vagy más néven álomcsapda ihlette a most következő tárgy születését.

Biztosan sokan ismerik azt a - számomra kedves külsővel bíró - hálós-csipkés, kör alakú álomcsapdát, ami az észak-amerikai indiánok kultúrájában fogant.

Az eredetileg fűzfából készült karika belsejébe laza hálót szőttek, gyöngyökkel, madártollakkal díszítették. Hitték, hogy az ágy fölött elhelyezve megvédi a gyerekeiket a rossz, gonosz álmoktól, mivel azok csapdába esnek annak hálójában és csak a jó álmok érik el az alvókat.

Manapság sokan készítenek, árulnak álomfogót, sokan hisznek benne, de sokan csak dísztárgyként kedvelik. n1.jpgTöbbnyire használható dolgok elkészítését szoktam megmutatni a blog oldalain, fotóin keresztül, ...

Tovább Szólj hozzá

lakberendezés anyagok nemezelés

2017. sze 25.

Ösztökélő ötpercesek

írta: Térkomponáló
Ösztökélő ötpercesek

Hangulatok "dísztökre"

img_8637_masolata.JPGA szerencsésebbeknek megterem a kertjükben, én viszont kaptam, illetve vettem a hétvégén néhány darab dísztököt, ezzel meghatározva a hétfő és reményeim szerint az egész hét hangulatát.

Ráadásként a borongós, csepegős hétvége után még a napsugarak is tiszteletüket tették az udvaron . t6_3.jpgAz optimális feltételek miatt mindenképpen "hangulatfoltokat" kellett létrehoznom az udvaron, a teraszon.

Így nevezem azokat a tárgycsoportokat, amik évszakhoz, ünnephez, hangulathoz kötődnek és kint, bent egyaránt életre kelhetnek. Úgy gondolom, hogy, a szemnek is kellemes, amikor a bejárat, a kapu közelében hangulatos látvány fogadja az érkezőt. 

A múlt héten jártam az ország nyugati részében, ahol a határhoz közeledve kisebb ...

Tovább Szólj hozzá

kert lakberendezés dekoráció kreatív természet alkotómunka otthon

2017. sze 15.

Kaméleon asztal

írta: Térkomponáló
Kaméleon asztal

Avagy tömegcikkből egyedi

img_8559_masolata.JPGEgyből magyarázkodással kezdem a címet. Nem, nem egy ismert bútormárkáról van szó, legalábbis remélem, hogy nem létezik ilyen. Egy közönséges, IKEA-ban vásárolt dohányzó asztal lesz a főszereplő, ami eredetileg fekete volt és nagyon unalmas.

Itt lép be a kaméleon, mivel erős átváltozáson ment keresztül, ami jellemzi a kaméleon bőrszínét. Ráadásul eléggé foltosra is sikeredett. img_8483_masolata.JPGMár néhány éve álldogált a számára kijelölt helyen, egy-két ütésnyom is díszítette a felületét. img_8484_masolata.JPGRégóta készültem átalakítani, de a sok ötletből valahogy egyiket sem valósítottam meg. Aztán a múlt héten kezembe került a PENTART kőhatású pasztája, amivel egy irattartót díszítettem.  Itt megnézheted.

Már akkor elhatároztam, hogy ...

Tovább Szólj hozzá

átalakítás lakberendezés technikák

2017. sze 08.

Falevelek az íróasztalon

írta: Térkomponáló
Falevelek az íróasztalon

Avagy egy irattartó őszi díszletben

img_8449_masolata.JPGBiztosan nem csak én gondolom úgy, hogy nagyon hirtelen váltott az időjárás forró hangulatából néhol már kellemetlenül hűvösre. Úgy tűnik, itt az ősz visszafordíthatatlanul. 

Azért ennek az évszaknak a szépségeit sem szabad figyelmen kívül hagyni, mint például a színeit. Érdemes becsempészni a formákon, színeken keresztül otthonunkba. Ha alaposan belegondolunk, ezer lehetőséget kínál ez az időszak egy különös hangulat megteremtéséhez.
img_8356_masolata.JPGSzemély szerint örökös harcban állok a papírokkal. Kisebb-nagyobb halom vesz körül állandóan és bizony nincs mindig időm azonnal szelektálni, így egy időre félreteszem a papírkupacot.

A napokban éreztem, hogy a lakás több pontján gyülekező papírhalmokat meg kellene fékezni, így ...

Tovább Szólj hozzá

2017. júl 14.

Nyár, virágok, fények

írta: Térkomponáló
Nyár, virágok, fények

Egy bútordarab újjászületése gertyatartóként

img_7348.JPGEz a mostani a második este, amikor a kellemes nyáresti meleg hűvösebbre váltott. Meglehet, sokan megköveznek érte, de nekem pár pillanatra bevillant az ősz. Persze, még messze tart, de érzetében, színeiben kicsit megérintett a nyarat váltó évszak. 

Leginkább az apró fények, a gyertya lángjai jutottak eszembe. Nem mintha a nyári esték zsongásának nem lennének megfelelő kísérői.  img_7332.JPGBeugrott a fény és a virágok társítása, meg egy csonka bútordarab, ami épp megfelelő lehet gyertyatartónak. img_7333.JPGNémi alakítás, fűrészelés, csiszolás után egy szög került a hengeres darab tetejére, ami majd a gyertya rögzítésére szolgál. img_7334.JPGMajd előkerültek a felületi színezéshez szükséges eszközök.   Alapozó , rozsda effekt por és rozsda effekt ...

Tovább Szólj hozzá

újrahasznosítás virágok lakberendezés dekoráció

2017. jún 09.

Párnák szivárványszínben

írta: Térkomponáló
Párnák szivárványszínben

Textilfestés hajtogatással, kötözéssel

img_7023_masolata.JPG

Biztosan sokaknak ismerősen cseng a batikolás kifejezés. Ez a textilfestési eljárás hosszú múlttal büszkélkedhet.

A szó jávai eredetű, jelentése "írni", "rajzolni", "festeni". Az eredeti technika lényege, hogy a festeni kívánt textilre a mintát viasszal vitték fel egy úgynevezett viaszpipa segítségével, majd a festékkel  színezték az anyagot. A természetből származó színezőkkel dolgoztak, melyek helyett ma már többségében a mesterséges anyagokat használjuk.  

A viasszal fedett részeket  nem fogta be a festék, így láthatóvá vált a megálmodott minta.

Gyerekkoromban többször készítettem viaszolt batikkal textilképet, később pedig kötözéssel pólókat, ruhákat, terítőt festettünk. Az első otthonunkba pedig egy ...

Tovább Szólj hozzá

2017. máj 19.

Cserepező

írta: Térkomponáló
Cserepező

Maszkoló szalag segítségével egyedi külsőt ölthet a tucat agyag virágcserép.

img_2682.JPGA múlt héten végre sikerült felköszöntenem a barátnőmet, aki amúgy április végén ünnepelte a szülinapját.

Mindenképpen szerettem volna valamilyen virággal is meglepni, de nem vagyok vágott virág hívő, inkább a cserépben utazók állnak közel hozzám.

A téli ünnepeken természetes, hogy zöld leveles virágot adok ajándékba, de a tavaszi virágok áradatával már előnyt élveznek a színesek.

A megfelelő alanyra vadászva bóklásztam a piacon és meg is leltem az ütős példányt, méghozzá párban. A színek közül a narancs és a "krémfehér" jött be leginkább. Lentebb kiderül, milyen virág került a cserepekbe. img_2641_masolata.JPGKét agyagcserepet alapoztam, img_2653_masolata.JPGmajd a száradási időt kihasználva maszkoló szalagból mintát vágtam ki sniccerkés ...

Tovább Szólj hozzá

lakberendezés kaspó virágcserép kreatív ajándék festés maszkoló szalaggal

süti beállítások módosítása