2015. nov 30.

András napi egyveleg: hagymakalendárium, hagymalekvár és hagymatartó

írta: Térkomponáló
András napi egyveleg: hagymakalendárium, hagymalekvár és hagymatartó

 

img_2793.JPG

November 30. András napja. Ehhez a naphoz, mint a téli évnegyed kezdetéhez számos népszokás fűződött. Ezek közül az egyik volt a hagymakalendárium készítése.

Erről a népszokásról jutott eszembe a hagymatartó ötlete, ami akár remek ajándék is lehet. Nem kell hozzá más, mint két darab megfelelő méretű natúr virágcserép és akril festékek.

Nézzük először, ezt hogyan lehet megvalósítani. A képek között pedig meg fogjátok találni az említett naptárat is. 

img_2715.JPG

Egy  nagyon egyszerű mintát érdemes sablonra rajzolni, ami majd rákerül a cserépre és ezt kell kivágni, illetve fúrni. :-) Ezek  a nyílások fognak szellőzőként funkcionálni. Nem könnyű és azt is érdemes figyelembe venni a minta tervezésekor, hogy nem lesz pontos a megvalósítás, de annál jobb, hiszen tutira egyszeri és megismételhetetlen. :-)

img_2719.JPG

img_2721.JPG

Először kis lukakat fúrtam a cserép falába.

img_2735.JPG

Már látszik is, hogy a szabályos vonalak helyett spontán  szabálytalan forma keletkezett, ami egyáltalán nem gond, sőt!

img_2736.JPG

Alapozó festést kapott a felület.

img_2740.JPG

Majd következtek a színek. Két különböző zöldet és még kéket vittem fel a cserépre, amiket egy papírtörlő segítségével összedörzsöltem. Végül viasszal is bevontam.

img_2742.JPG

A másik cserepet, ami majd a teteje lesz a tartónak, csak a két zölddel, illetve viasszal kezeltem.

img_2746.JPG

A történet fontos szereplői láthatók ezen a képen. ;-)

img_2747.JPG

Itt már a kész, összeállított hagymatartó egy részlete látható.

img_2750.JPG

Íme a hagymakalendárium, ami addig készült el, amíg a festett cserepek száradtak.

img_2751.JPG

András napjával ért véget az őszi időszak és elérkezett a tél. Ezért járta az a mondás: "András, haza láss!" Időjósló nap is volt ez az időpont. Az ország több vidékén ekkor készítették el a hagymakalendáriumot, aminek segítségével jósolni tudtak a következő év időjárásáról.

Egy nagyobb fej hagymát leveleire szedtek, 12 darab közepébe  sót szórtak,  majd elhelyezték azokat az ablakpárkányon sorjában. Másnap megnézték, hogy melyik eresztett levet és melyik nem. Ebből következtettek a száraz vagy esős hónapokra. Igaz, nem mindig volt pontos a jóslat. ;-) ( Balogh Júlia: Szent Mihály havától Kisasszony haváig )

hh6.JPG

A néphagyomány után jöhetnek a hangulatfotók az elkészült hagymatartóról a hagymalekvár társaságában. 

h3.jpg

A cserép méretétől függően kisebb, nagyobb lehet a tartó. A kevésbé nagy méretű cserepekből készített akár a kisebb konyhának is lehet hasznos dísze. Míg a téli felhasználásra szánt hagyma jelentős része a hűvös pincében lapul, addig a meleg lakásban csak a közvetlen felhasználásra szánt hagymafejek bújnak meg a cseréptartóban.

h2.jpg

h1.jpg

A lekvár tetejét csomagolópapírral borítottam és karácsonyi mintás nyomdával díszítettem. Egyedi meglepetés, ha saját kezűleg készített tárgyaink mellé vagy bele  :-) szintén saját kezűleg készített ehető ajándék kerül.

A lekvár pedig kellemes kísérője lehet sülteknek a vacsoraasztalon. Különböző receptek keringenek közkézen, én ezekből "hibridáltam" magamnak egyet. Került bele kakukkfű, sőt még szárított narancsvirág is. :-)

h5.jpg

Agyagcserepekből nagyon sokféle sk tárgyat készíthetünk ablakpárkányra, nappaliba, konyhába, ebédlőasztalra, de akár fürdőszobába is. Érdemes gyűjteni őket és egy alkalmas pillanatban átalakítva újrahasznosítani. ;-) Itt megnézheted egy korábbi cserép-üvegtál kombójából készült édesség és süteménytartó fotóit, ami karácsonyi ajándéknak is megfelelő lehet, de jövök újabb cseréptárgyakkal is.

Édességek oltára

Önfeledt alkotást, kreatív perceket kívánok azoknak, akik a megvalósítás mellett döntenek. :-) 

Ha a fotókon láthatókon kívül is  kedvet kaptatok otthonotokat díszítő tárgyak létrehozására, várlak máskor is a blogon. 

 Lakberendezési, térrendezési ötletekkel, inspirációval itt is találkozhattok:

TÉRKOMPONÁLÓ

A bátrabbak pedig már a PINTERESTEN is elérhetnek. :-)

 

Térkomponáló

Szólj hozzá