2014. sze 25.

Csipkekoszorú

írta: Térkomponáló
Csipkekoszorú

Szedtem néhány, kisebb ág csipkebogyót, népies nevén hecsedlit, csitkenyét, vagy hecserlit a vasárnapi séta közben. Később eszembe jutott, hogy nem régen vettem egy sötétbarna koszorúalapot. Gondoltam, színben jól mutatna a csipkebogyó vöröse a barna ágakon. Virágkötő drótot és spárgát készítettem még elő az őszi koszorúhoz.

IMG_8998.JPG

IMG_9003.JPG

IMG_9016.JPG

A drót segítségével néhány csipkecsomót kötöztem össze úgy, hogy meghagytam egy drótdarabot a terméscsokrok végén. A csokrokat egymás mellé, szorosan beleszúrtam az alapba. Mivel kevés volt a bogyós termés, nem tudtam teljesen beborítani vele az ágkoszorút.

IMG_9018.JPG

IMG_9019.JPG

IMG_9027.JPG

A bogyók mellé nem szerettem volna elegáns, fényes szalagot tenni, így spárgából készítettem alkalmi díszítést.

IMG_9030.JPG

IMG_9032.JPG

Dróttal rögzítettem a spárgamaslit is az alaphoz, miután széthúztam, megigazítottam a szálakat.

3.jpg

Az így elkészült természetes alapanyagokból álló díszt nem a bejárati ajtóra rögzítettem, hanem letettem az ebédlőasztalra. Gondoltam, funkciót adok a tárgynak, így a koszorúalap közepébe tettem egy üvegtálkát mécsessel. 

IMG_9036.JPG

1.jpg

4.jpg

2.jpg

 Beszélgetés közben, egy tea mellett kellemes hangulatot kelt az apró láng fénye.

Ha a témához, vagy pedig lakberendezéssel, otthonod szépítésével kapcsolatos kérdésed lenne, a következő címen felteheted. :

 

 leveles.jpg

Szólj hozzá

mécses kreatív ötletek kreatív ajándék kreatív természet alkotómunka otthon deorációs koszorú