2018. feb 16.

Filc virágok pasztellben

írta: Térkomponáló
Filc virágok pasztellben

img_0960.JPGA borús, havas, esős napok után a csütörtöki napfény üdítően hatott a hangulatomra. Ahogy szétnéztem a kertben földből kibúvó hagymásokra vadászva, találtam még hosszabb vadszőlő ágat. Egy kisebb kört tekertem belőlük, majd hozzáfogtam a díszítéshez.img_0924_masolata.JPGElég erős már a vágy bennem a napfényre és a tavaszra, így semmiképpen nem szerettem volna szárított virágokat felhasználni, mert a télre, a borongós hangulatra emlékeztet.

Jó ideje rakosgatok néhány színes filclapot, ami alkalmasnak tűnt egy tavaszi koszorú megvalósítására. Nézegettem a színeket, de nem akartam még nagyon élénk, harsány árnyalatokat használni, így a fehér, törtfehér, púder színeket választottam.img_0921.JPGA filc virágokhoz különösebb sablont nem használtam, bár az interneten nagyon sokféle forma található. Egyszerűen egy poharat rajzoltam körbe, majd csigavonalban bevágtam, végül feltekertem.img_0919.JPGNéhány öltéssel rögzítettem a közepébe helyezett szürkés bibével együtt.k4_4.jpgEgy-két formát készítettem csak a lehető legegyszerűbb módon, ügyelve a színek összhangjára.

Nagyon könnyen összeállíthatók a virágfejek, nincs szükség szakértelemre megvalósításukhoz és igazán nem is időigényes.

Ha nincs dekorfilc a virágokhoz, akkor textildarabokból is elkészíthetők. Ez esetben azonban figyelni kell arra, hogy a textil vágott szélét el kell dolgozni, mert különben szétfoszlik. Ez a filcnél elkerülhető, mivel nem foszlik, nincs száliránya, mindkét oldala azonos színű, természetes anyag és színezése ellenére sem tartalmaz mérgező anyagokat.k9_4.jpgA virágfejeket ragasztópisztoly segítségével rögzítettem az alapra, miután több elrendezésből kiválasztottam a nekem leginkább tetsző változatot.k3_5.jpgNéhány hangulatkép az elkészült tavaszváró koszorúról, ami bármilyen stílusú, hangulatú enteriőrbe beilleszthető, ha a színeket harmonikusan választottuk meg.k2_6.jpg

k10_3.jpg

k8_4.jpg

k6_4.jpgGyerekek kezébe is bátran adhatjuk a dekorfilcet. Biztos vagyok benne, hogy önfeledten alkotnak belőle különleges tárgyakat. 

Úgy érzem, hogy kellően megfertőzött ez a természetes anyag, így mindenképpen fogok még belőle létrehozni apróbb dolgokat. 

Lakberendezési, térrendezési ötletekkel, inspirációval itt is találkozhattok:

TÉRKOMPONÁLÓ

TÉRKOMPONÁLÓ KREATÍV

A bátrabbak pedig már a PINTERESTEN is elérhetnek.

 

 

 

 

Szólj hozzá