2018. jún 01.

Színekbe csomagolt komód

írta: Térkomponáló
Színekbe csomagolt komód

Azaz egy fenyő négyfiókos másképp

img_2280_masolata.JPGMár jó ideje használaton kívüliként, elfekvő ceruzák és régi füzetek őrzőjeként tengődött ez a négyfiókos fenyő szekrényke. Pedig masszívan összeállított bútordarab lenne, de valahogy idejét múlt a tárgy külsejét tekintve úgy, ahogy van... Mintha kicsit lestrapáltuk volna.img_1941_1.JPGJó ideje pedig azon gondolkodtam, milyen új színborítást kaphatna. img_2246_masolata.JPGKét verzió volt a fejemben, melyből az egyik hivalkodó, dinamikus, egyedi minta, a másik pedig maga a visszafogottság.

Ez utóbbi elképzelés győzött, amihez a megcsiszolt fa felületet bézs színnel kentem le, eredeti sűrűségében használva a festéket, nem kevertem, mint egyébként szoktam. Csak semmi feltűnő! A vadabb verziót pedig eltettem egy másik komód átalakításához.img_20180531_181022_1.jpgGyors mozdulatokkal, felületesen megcsiszoltam a bútort, aminek hatására jelentős lakkmennyiség távozott is a felszínről. Alapozó nélkül következett a festés.

Amint megszáradt a festék, visszacsiszoltam, minek hatására selymes, kellemes tapintásúvá vált, néhol felbukkanó eredeti bútorfelülettel. Ezután jöhetett a mintasablon.img_2248_masolata.JPGMellé pedig az utolsó bejegyzésből már ismert türkiz és világoskék Dekor Enamel festékek.sz1.jpgA fiókok elejére szántam a mintát a két szín finom keverésével, amelyet szivacsfestékkel vittem fel. Végül pedig lezárásként jöhet a felületkezelő lakk vagy viaszréteg.sz2.jpg

sz3.jpg

sz4.jpgAz átalakulás szembetűnősége vitathatatlan. Viszonylag rövid idő alatt elkészült a kisbútor "átruházása", aminek hatására teljesen más szerepkörben működhet tovább, mint korábban.

Bárki kipróbálhatja bátran az átfestést, hiszen a külsőben elavultnak hitt bútorok színek, minták segítségével teljesen megújíthatók különösebb bútorfestői múlt nélkülözésével.

 

Lakberendezési, térrendezési ötletekkel, inspirációval itt is találkozhattok:

TÉRKOMPONÁLÓ KREATÍV

A bátrabbak pedig már a PINTERESTEN is elérhetnek.

Szólj hozzá

lakberendezés bútorfestés sablonfestés alkotómunka otthon